Vespa Smallframe modell története

Az első két blogbejegyzésünkben (Vespa Wideframe és Vespa Largeframe) elmagyaráztuk, hogyan született a Vespa ötlete, és miben különbözik a szélesvázas és a nagyvázas Vespa modellek. Sorozatunk harmadik részében most a Vespa Smallframe-motorokkal foglalkozunk. Mostantól mindent elolvashat a Modern Vespa és Lambretta körülbelül.

Ezáltal olyan kérdéseket tisztázunk, mint: Miért fejlesztették ki a Vespa Smallframe sorozatot, és miben különbözik a Vespa Wideframe és Largeframe modellektől? Milyen technikai változásokon ment keresztül a modellcsalád a többi sorozathoz képest? És milyen különlegességek és érdekességek voltak a Smallframe kínálatában?

Hogyan jött létre a Vespa Smallframe sorozat?

A Vespa Smallframe-ek története az 1960-as évek elején kezdődik. A Piaggio volt a város beszédtémája, és kétmillió eladott Vespával sikeres múltra tekinthetett vissza. A Piaggio márka mögött álló elmék azonban már egy másik Vespa modellsorozattal terveztek, hogy új vásárlói csoportokat érjenek el. Különösen a 14 éves korú fiatalokat kellett megszólítani, akik akkoriban jogosítvány nélkül vezethettek 1,5 lóerős modellt. Az olasz gyártó emellett a hölgyeket is szerette volna lelkesíteni a Vespáért, akiket addig leginkább csak utasként láttak az utakon. Így a Piaggio mérnökei és vezetői azzal az ötlettel álltak elő, hogy egy sokkal kompaktabb vázzal rendelkező Vespát fejlesztenek ki. Ennek előnyei nyilvánvalóak voltak. A karcsúbb, könnyebb és fordulékonyabb karosszériával bárki könnyen közlekedhetett a kis olasz mérnöki csodával. A Piaggio 1963-ban mutatta be az első Vespa kisméretű modellt, amely ettől kezdve a vadonatúj Vespa GS 160 nagyméretű modellel versenyzett a robogópiacon a vásárlók kegyeiért.

Hogyan ismerhető fel egy Vespa Smallframe, és melyek a legfontosabb jellemzői?

Mint már említettük, a Vespa Smallframe-et úgy tervezték, hogy a lehető legkönnyebb és legkompaktabb legyen. Ezért a sorozat első modelljénél, a Vespa 50-nél a váz sokkal karcsúbb, a karosszéria könnyebb, rövidebb és ugyanakkor stabilabb lett. Általánosságban minden dimenzióban, de különösen az áttörésnél zsugorodott. Az oldalsó motorháztetőket, amelyek a széles és a nagykeretes modelleken levehetőek voltak, a kisméretű modelleken mostantól állandóan integrálták, így azok a fémlemezváz részét képezték. Ebből a célból a váz jobb oldalán egy kis motorszárnnyal látták el. Az 50-es és 60-as évek klasszikus modelljeinél már alkalmazott fémlemez kaszkádot az 50-es évek Vespa modelljeihez is hozzáigazították, majd a 70-es években a Special változatokban műanyag kaszkádra cserélték.
A motorháztető alatt is történt néhány változás. A kisebb beépítési hely miatt a motort teljesen áttervezték, és a hengert 45 fokos szögben építették be. Míg a változatok kezdetben közönséges megszakítós gyújtással voltak felszerelve, ezek a modell története során az egyre népszerűbb és könnyebben karbantartható elektronikus gyújtásra változtak.

Milyen kisméretű modellek voltak, és melyek voltak a legfontosabbak?

Vespa 50 N, 50 L, 50 R
Már említettük, hogy a gyártó Piaggio 1963/64-ben a Vespa 50-es modellel kezdte a kismotoros sorozat történetét. Alig egy évvel később azonban piacra került a Vespa 50 N, amely kezdetben csak színváltozatokkal, később azonban technikai újításokkal is gazdagodott.
Meghosszabbított tengelytáv, megnövelt motorszárny, módosított motorház és különböző vázhosszúságok - ez csak néhány a Vespa 50 N, 50 L és 50 R modelleknél az évek során végrehajtott változtatások közül. Egyébként: a 3.000.000. legyártott Vespa alkalmából 1991-ben megjelent az 50 N jubileumi modellje, amely 3000 darabra volt limitálva.

Vespa 50 Super Sprint
A Vespa 50 Super Sprint, vagy röviden SS, amelyet az 1960-as évek közepén gyártottak, nemcsak sportosabban nézett ki, mint az 50-es sorozat többi modellje, hanem teljesítményben is messze felülmúlta a többit. A lábszárvédő felső részén "kúpos", rövidített kontúr, valamint a keskenyebb, lejtett kormány és a keskenyebb sárvédő a Vespa 50 Super Sprintet frissebbé tette, mint az 50-es sorozatú társait. Az ülés ennél a modellnél előre helyett hátrahajthatóvá vált, emellett a lábvédő és az ülés közé egy szerszámosládát építettek be, amely lehetővé tette a térdzárást. A csatolt párnázásnak köszönhetően gyors lovaglás közben is lehetett előrehajolt helyzetbe kerülni. A szerszámosláda alatt egy pótkerék volt a keréktárcsával, a megfelelő Super Sprint Vespa festékszíneiben.

Vespa 90 és Vespa 90 Super Sprint
Az SS50 mellett az olaszok ugyanebben az évben egy erősebb változatot is piacra dobtak, a Vespa 90-t. A motor hasonló volt, mint a kisebb V50-es megfelelője, de a löket 51 mm-re nőtt. A Vespa 90 Super Sprint, röviden SS, minden részletében megegyezett az 50-es modellel, de 90 köbcentiméterével nagyobb teljesítményt nyújtott, így nagyobb sebességet ért el. Ma a 90-es és az 50-es Super Sprint modellek a kisméretű sorozat legritkább változatai közé tartoznak, ezért a Vespa-rajongók különösen nagy becsben tartják őket.
Mindezen technikai és vizuális részletek miatt a Vespa SS gyakorlatilag versenysorozatra volt predesztinálva. Mert a Vespa 90 Super Sprint is a kor legerősebb kismotorjaival rendelkezett. Ezek a sebesség elérte a 86 km/h-t. Így nem volt meglepő, hogy a Super Sprint modellek még olyan sorozatokban is részt vehettek, mint a Gruppo Piloti Speciali (GTS).

Vespa 125 Nuova és Vespa 125 Primavera
A Vespa 125 Nuova modellel a Piaggio 1965-ben egyesítette az 50-es és 90-es évek modelljeinek számos jellemzőjét. A robogó volt az első Vespa 10 colos gumiabroncsokkal, 125 köbcentiméteres hengerűrtartalommal, a Vespa Super Sprintből átvéve. Három évvel később megjelent a piacon a 125 Primavera, a Vespa 125 Nuova utódja. A bal hátsó motorháztetőben található további tárolóhely és a motor teljesítményének 6 lóerő alatti javulása megdobogtatta a 125-ös rajongók szívét.

Vespa 50 Special és Vespa 50 Elestart
1969-ig a Piaggio nem hajtott végre alapvető - elsősorban vizuális - változtatásokat az 50-es modellsorozaton, amely Vespa 50 Special néven került piacra. A téglalap alakú kormányfej és kaszkád, valamint a második revízió 10 colos gumiabroncsai és optimalizált fékjei, illetve a harmadik revízió négyfokozatú váltója idővel megjelent. Ugyanebben az időben a Piaggio bemutatta a Vespa 50-et Elestart változatban. Az egyetlen különbség az új indítómotor és a két akkumulátor volt, amelyek a bal oldali motorháztető alatt helyezkedtek el.

Vespa 125 Primavera ET3
Az Elettronica Traversi Tre, vagy röviden ET3 modellel 1976-ban egy elektronikus gyújtással és három túláramcsatornával ellátott modell került a sorozatba. Ezen kívül ez a modell számos más, továbbfejlesztett részletet is tartalmazott: az erősebb kipufogó és a nagyobb sűrítési arány lehetővé tette, hogy a Vespa Primavera 125 ET3 igazi ugrást tegyen a teljesítményben. Ennek eredményeként a robogó 7 lóerős teljesítményével elérte a 90 km/h-s végsebességet. Ez tette a kor leggyorsabb 125 köbcentis változatává, és jobb reakciókészséget is biztosított. Az olyan apró kiemeléseknek köszönhetően, mint a rally csíkok és a sárvédőkön és az oldalsó motorháztetőkön elhelyezett megfelelő feliratok, a modell vizuálisan is csemege volt.

Vespa PK (PK 50, PK 50 XL 2, PK 125, PK 125 Automatica, PK 125 ETS)
1983-ban a Piaggio bemutatta a Vespa PK sorozatot, amely vizuálisan követte a 80-as évek szögletes formáinak trendjét. Ez egyértelműen felismerhető volt a kormányról és a műanyag kaszkádról, amelyek már nem kapcsolódtak közvetlenül a vázhoz. A Vespa PK nem csak formatervileg hasonlított a Vespa PX-re, hanem átvette annak első kerékfelfüggesztését is, ezért a PK sorozat a PX sorozat kvázi megfelelőjeként értelmezhető. A Vespa PK 50 vagy PK 50 S elektronikus gyújtással és 4 fokozatú sebességváltóval is rendelkezett. Jobb irányjelzőkkel és egy további beépített tárolórekesszel rendelkezett. A PK 50 1990-ben XL 2 néven kapott végleges átdolgozást, amely új kormányszerkezetet kapott átdolgozott kezelőszervekkel, továbbfejlesztett technológiával, módosított karosszériával, számos műanyagból készült futurisztikus elemmel és új kesztyűtartóval. Ennek alapján Olaszországban PK 50 HP4 néven sportváltozatot is kínáltak, amely még több részletmódosítást kínált.
Egy évvel később a Piaggio bemutatta a PK 125-öt. Ez alapvetően megegyezett a PK 50-es modellekkel, de nagyobb teljesítményű volt. A 125 S, ahogy a neve is mutatja, sportosabb volt. A PK 125 Automatica hátsó fékét ráadásul a kormányon lévő bal oldali karral lehetett működtetni. Ezzel egy időben a Piaggio két változatban is gyártotta a Vespa PK 125 ETS-t, amely nagyobb kipufogót és az XL 2 továbbfejlesztett fékrendszerét kapta meg, és még nagyobb sebességet ért el. Ezek nem csak a smallframe sorozat legsportosabb változatai, hanem az 1980-as évekbeli largeframe sorozat erősebb T5-ösének kvázi ellenpárjaként is tekintik őket.